Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Megszavazták: vasárnap is kinyithatnak a boltok

2016.04.14

Döntött a parlament, 163 képviselő támogatta a vasárnapi boltzár eltörlését, ezzel a törvény kihirdetését követően akár már ki is nyithatnak a boltok a hét utolsó napján.

A kormány egyik kimondott szándéka volt a vasárnapi boltzár tavaly márciusi bevezetésekor, hogy a magyar tulajdonú kisboltokon segítsen a nagyobb multinacionális láncokkal szemben. Ezen a területen azonban még a Nemzetgazdasági Minisztérium győzelmi jelentése sem tud kizárólag pozitív hírről beszámolni.érdemes megemlíteni a legfrissebb piackutatási adatokat. Ezek ugyanis arra utalnak, hogy a tavaly márciusban bevezetett vasárnapi boltbezárás a kormány szándékaival ellentétes gazdasági következményekkel is járt.
A Nielsen piackutató épp hétfőn tette közzé legfrissebb, élelmiszer-kiskereskedelemben végzett felmérésének eredményét, melyben kimutatta: összesen 16 869 általános élelmiszerüzlet működött Magyarországon idén év elején; 5 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban.
Szám szerint 860 bolt tűnt el a kiskereskedelmi hálózatból. Főleg a hagyományos, 200 négyzetméteres és kisebb üzletek száma csökkent, különösen nagy arányban a déli megyékből. Bolttípusok szerint 7%-kal lett kevesebb az 51-200 négyzetméteres, 4%-kal pedig az 50 négyzetméteres és kisebb csatorna egységeiből, egyik évről a másikra- mutatott rá a kutatás. A kutató közleménye azonban nem említi meg, hogy ez a vasárnapi boltzár hatása lett volna, viszont az elmúlt egy évben ez volt a leglátványosabb beavatkozás a működési környezetbe, ezért nagyon valószínű az összefüggés.